Jelenlegi hely
Erzsébet Híd Fesztivál, 2018. augusztus 24-25.
Rendezvény dátum:
péntek, 2018, augusztus 24 - szombat, 2018, augusztus 25
Komárom, Erzsébet híd – északi hídfő, 2018. augusztus 24-25.
A magyar kultúra népszerűsítése, a határon átnyúló kapcsolatok és a „Komárom egy város” érzésének, illetve az egy nemzethez való tartozásnak az erősítése, továbbá a korosztályok és művészeti ágak sokszínűségének bemutatása céljából az Endresz Csoport Egyesület (Magyarország) Erzsébet híd Fesztivál címmel együttműködve az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulással (Szlovákia) 2018. augusztus 24-25-én (péntek-szombat) ismét megrendezi Észak-Komárom és Dél-Komárom magyarságának kulturális seregszemléjét.
A tervek szerint a két városrész 23 kulturális egyesülete, csoportja, előadója lép fel. Helyet kap a programban a rock, pop, baranta, énekelt vers, nóta, katonadal, sanzon, orientális tánc, blues, népdal, operett, világzene. Szeretnénk erősíteni a határon túli magyar közösségek magyar nemzeti azonosságtudatát, összetartozását, értékőrző és közösségfejlesztő tevékenységét. Ez azonban nem zárja ki szlovák anyanyelvűek részvételét a rendezvényen, őket Cakanka Népdalkör képviseli.
A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválon a kiírás szerint kizárólag észak- és dél-komáromi fellépők vehetnek részt. A rendezvény különlegessége, hogy minden előadó ingyen lép fel, a a belépés ingyenes.
A rendezvény védnöke: dr. Molnár Attila (Dél-Komárom) és Ing. Stubendek László (Észak-Komárom) polgármestere
Mindenkit szeretettel várunk az Erzsébet híd északi hídfőjénél, a Nádor utca elején!
Elérhetőségek
Endresz Csoport Egyesület
e-mail: info@endreszcsoport.hu
Adminisztráció: Szadkievicz Brigitta
e-mail: endreszcsoportegyesulet@gmail.com
Elnök: Arlett Tamás
e-mail: arlett.tamas@outlook.com
telefon: 06-30/423-8802
Alelnök: v. Nagy Miklós
e-mail: nagymiklos611@gmail.com
telefon: 06-30/9297-225
telefon: 06-30/9297-225
Alelnök: Hornig Rudolfné
e-mail: hornigne@gmail.com
Alelnök: Kustos László
telefon: 06-20/314-2407
Az egyesület bankszámlaszáma
Endresz Csoport Egyesület
Bankszámlaszám (K&H Bank Zrt.):
10403631-50526684-83701001
Copyright © 2025,
Design by Zymphonies