"Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni" " hangzik Bibó elcsépelt, természetesen be nem tartott bölcsessége. "A szobor talapzatán örökre " kitörölhetetlenül " szerepelni fog azoknak a neve, akik e jogos igény megvalósulását ideig-óráig megpróbálják megakadályozni" " szól az az ultimátum, melyet egy szélsőjobboldali civil szervezet juttatott el a komáromi önkormányzathoz, támogatást kérve egy Turul szobor felállítására.
hirdetés
Mikor már azt hisszük, a hazai (szélső)jobb nem süllyedhet már mélyebbre, újabb pofont kapunk. Mikor már majdnem minden egykori és jelenlegi baloldali elvtelennek, megalkuvónak tartja az MSZP-t, és legyint rá, kérdés, tud-e az bátor lenni, és kiállni valamiért.

A történet szinte a "szokásos", a végkifejlet azonban példa nélkül álló és rémisztő lehet. Prónay főhadnagyáról, Endresz Györgyről elnevezett szervezet egy levelet juttatott el többek között a komáromi önkormányzat képviselőinek, valamint a 2009 júniusában tíz százalék feletti eredményt (sic!) elért pártok városi szervezeteinek, melyben tizenöt millió forintosos támogatást kérnek az önkormányzattól a város központjában felállítandó Turul szoborhoz, hisz "jövőre lesz 90 éve, hogy a Trianoni Békediktátum ősi városunkat kettészakította" és a "rendszerváltoztatás óta eltelt 20 év nem volt elegendő, hogy a helyére kerüljön ez a tragikus, a város szempontjából talán legtragikusabb esemény".

A történet szempontjából korántsem lényegtelen, hogy a város jobboldali képviselőiben már felmerült egy másik, igaz kisebb és kevésbé központi helyen álló, Trianonra emlékező harang ötlete. Ez a levél azonban az eredeti elképzeléseket felülírta, nem véletlenül. A fenti, szégyentábláról szóló fenyegetésnek kellő súlyt ad a levél másik része, mely figyelmeztet arra, hogy "2010-ben országos és önkormányzati választások lesznek". Merő gúny, hogy fenyegetések után a szobor felállítását a levél "pártállástól független, a napi politikán túlmutató" célnak nevezi. Minden bizonnyal a magyarság összetartozásának szándékát szolgálja az is, hogy a szervezet név szerinti szavazást kér, és a szobor talapzatán el szeretné helyezni a névsort: "a szobor felállítását a következő képviselők nem támogatták".

Távolról nézve mindez cinikus, kirekesztő zsarolás. Közelről nézve még tragikusabb. A kettészakított Komárom, ahol a levélírók által kárhoztatott elmúlt húsz évben példát mutattunk békés egymás mellett élésből, az utóbbi időben szlovák és magyar nacionalisták szoborállítási szimbolikus harcának színterévé vált.

2009. november 19-én, a városi önkormányzati ülésen, név szerinti szavazás során a város nyolc MSZP-s képviselője a kezdeményezést nem támogatta, nyolc Fideszes képviselő állt a kezdeményezés mellé (más pártbeli képviselők nincsenek). Mennyivel egyszerűbb lett volna elfelejteni az egészet, és bólintani az ötletre. Elfelejteni a zsarolást, támogatóként odaíratni a nevünket a szobor talapzatára, kényszeredett mosollyal koccintani Trianon 90. évfordulóján, az avatási ünnepségen. Megnyugtatva lelkiismeretünket, hisz mi is magyarok vagyunk, megkímélni magunkat egy újabb hazaárulózástól. A megmaradt néhány baloldalinak, liberálisnak félve a szemébe nézve megvonni a vállunkat, a "2010-től úgyis mindegy" attitűdjét átvéve nem gondolni többet a szégyentáblára. Feledni ennél kisebb és nagyobb kompromisszumokat, belemenni újabb és újabb elvtelen alkukba.

Az MSZP szebb napjaiban, a koalícióban, tömegpártként, néppártként gyakran gondolta a gáncsoskodó baloldali, hogy a párt újabb elvtelen kompromisszumokat kötött, hol erre, hol arra tett engedményeket. A mindenkit megszólítani akarás, az alkuk és a gyávaság hozzájárult az identitás elvesztéséhez, az ideológiai kiüresedéshez, a pragmatizmus győzelméhez.

Zárójelben jegyzem meg, hogy a helyi Fidesz bátorságáról is sokat árul el az az egyszerű tény, hogy a bizottsági üléseken az Endresz csoport kezdeményezését nem támogatták, csak az önkormányzati ülésen álltak mellé. Különösen szomorú ez annak fényében, hogy ha máshol nem, hát Komáromban lenne a Turulnál alkalmasabb szimbólum. Ez nem más, mint az az Alapy Gáspár, aki az 1920-as évektől a kettészakított város déli részének polgármestereként valódi várossá tette a pár utcából álló települést. Iskolák, templomok, városháza, könyvtár, sőt még zsidó imaház is épült. Alapy az első bécsi döntés után az újjáegyesült város polgármestere lett, az egyre embertelenebb intézkedések elleni tiltakozása miatt a nácik deportáltak, s a dachaui koncentrációs táborban halt meg 1945-ben.

Az MSZP helyi képviselői most nem engedtek a zsarolásnak. Ha lehet húsz százalékot kapni jövőre elvtelenül és defenzíven, vagy tizenöt százalékot egyenes derékkal, akkor a magunk részéről inkább az utóbbit választjuk. Baloldali szimbolikus tereink fogyóban, példaképeink elhalványodtak, kultúránk és szubkultúráink megvetettek, lenézettek. Zsarolásnak engedve, Trianonra emlékező Turul szobrot avatva ezen úgysem segíthetünk.

Hobo szavaival élve: "nagy élvezet pimaszkodni, de itt az ideje kiállni valamiért". Ma más hiszekegy aktuális: hiszek a népek közti megbékélésben, hiszek a becsületben, hiszek a demokráciában.