Aktuális híreink
-
-
-
Ma késő délután Lezsák Sándor, Magyarország Országgyűlésének alelnöke, valamint Knirs Imre alpolgármester az EJK elnöke és Arlett Tamás az Endresz csoport elnöke ünnepélyes keretek között leplezte le Petőfi Sándor mellszobrát Komáromban.
-
Ünnepélyes keretek között leplezték le péntek este Petőfi Sándor mellszobrát Komáromban a Széna téren. Az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás és a dél-komáromi Endresz Csoport kezdeményezését a város mellett Lezsák Sándor, a Lakitelek Alapítvány és Népfőiskola alapítója támogatta. A magyar országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor az eseményt megelőző, a Komáromi Jókai Színházban tartott ünnepi műsor alkalmával köszöntőt is mondott. Képriportunk a színházban és a szobor átadásán készült. (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
-
-
Lezsák Sándornak, a Magyar Országgyűlés alelnökének hathatós támogatása mellett szeptember 22-én 17 óra 30 perckor kerül sor a Petőfi-parkban (a volt Zdravcentrum mellett) Petőfi Sándor mellszobrának a leleplezésére.
A szoborállítást a Lakiteleki Népfőiskola kezdeményezte és a csongrádi Lantos Györgyi szobrászművész alkotása. A művésznő a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrászüvegművész szakán végzett és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége tagja. Számos kitüntetést kapott, többek között 2002-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet is átvehette. Plasztikáit érzékeny, finom mintázás jellemzi. Szívesen gondolkodik szakrális és történelmi témákban. Festett üvegablakai kuriózumnak számítanak, nem állnak messze a legjobb gödöllői hagyományoktól. Számos portréja látható Magyarország közterein. Felvidéki köztérre első ízben kerül alkotása, amely egyben annak a Petőfi Sándornak állít emléket, aki gyakran vendégeskedett Jókaiéknál.
DUNATÁJ HETILAP 37/2017
-
-
Augusztus 23-án született Czibor Zoltán az Aranycsapat tagja, olimpiai bajnok labdarúgó.Születésének 80. évfordulóján 2009-ben az Endresz Csoport a Komáromi Sporthagyományokat Őrző Kerekasztallal Kozenkow Ferenc úrnak – Nunu – segítségével az U10 korosztály számára többek között a Ferencvárosi TC és a Budapesti Honvéd részvételével egy fantasztikus labdarúgó emléktornát rendezett. Ez úton is köszönjük, hogy egykori partnereink e tornából hagyományt teremtettek!
-
Komárom egy igazi kulturális, idegenforgalmi és kereskedelmi központ a fővárostól 90 kilométerre a Duna jobb partján. Itt találkoznak a Bakony, a Vértes és a Gerecse hegységútjai. A város egy stratégiailag rendkívül fontos helyen, a Duna 1768. folyam kilométerénél, a Vág és a csallóközi Duna-ág torkolatánál fekszik.
-
Oldalak
Elérhetőségek
Endresz Csoport Egyesület
e-mail: info@endreszcsoport.hu
Adminisztráció: Szadkievicz Brigitta
e-mail: endreszcsoportegyesulet@gmail.com
Elnök: Arlett Tamás
e-mail: arlett.tamas@outlook.com
telefon: 06-30/423-8802
Alelnök: v. Nagy Miklós
e-mail: nagymiklos611@gmail.com
telefon: 06-30/9297-225
telefon: 06-30/9297-225
Alelnök: Hornig Rudolfné
e-mail: hornigne@gmail.com
Alelnök: Kustos László
telefon: 06-20/314-2407
Az egyesület bankszámlaszáma
Endresz Csoport Egyesület
Bankszámlaszám (K&H Bank Zrt.):
10403631-50526684-83701001
Copyright © 2023,
Design by Zymphonies