Aktuális híreink

  • KOMÁROM. A dél-komáromi Endresz Csoport Egyesület az észak-komáromi Egy Jobb Komáromért polgári társulás közreműködésével megemlékezést tartott Komárom visszacsatolásának 78. évfordulója alkalmából november 5-én este a dél-komáromi Szabadság téren álló I. világháborús emlékműnél. A megemlékezés szónoka Fráter Olivér, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese volt, s azon mindkét város alpolgármesteri szinten is képviseltette magát.

    Az 1938. november 2-án meghozott első bécsi döntést a bécsi Felső-Belvedere kastélyban hirdették ki. Annak értelmében etnikai-területi revíziót megvalósítva 11 927 km² (az utólagos kiigazításokkal 12 012 km²) Trianonban elcsatolt területet juttattak vissza Magyarországnak. A visszacsatolt területen 869 ezer lakos, köztük 752 ezer magyar (86,5%) és 117 ezer más nemzetiségű személy élt. Ennek a döntésnek köszönhetően újra Magyarországhoz tartozhatott Komárom, Kassa, Rozsnyó, Ungvár, Munkács, Beregszász, Rimaszombat, Érsekújvár, Léva és Losonc városa. A honvédek november 5. és 10. között vonultak be a csehszlovák hadsereg által kiürített területre, ahol mindenütt örömmel fogadták őket. A II. világháború után megkötött párizsi béke azonban a második bécsi döntéssel együtt érvénytelennek nyilvánította az első bécsi döntést, a korábban visszacsatolt területek pedig újra Csehszlovákiáé lettek.

    „Az első bécsi döntés értelmében békés úton történő etnikai-területi revíziót hajtottak végre. Valójában ezt nemcsak a németek és az olaszok döntötték el, hanem rajtuk kívül a franciák és az angolok is szentesítették a megállapodást. Azzal összhangban a Felvidék jelentős nagyságú magyarlakta része, így Észak-Komárom is visszakerült a Magyar Királysághoz. Elődeink azonban a területek visszacsatolásának csak a II. világháború végéig, a hajdani határok visszaállításáig örülhettek. Hozzátenném: ennek ellenére Csehszlovákia mégsem volt a II. világháború nyertese, hiszen annak kirobbantásakor Németországgal közösen támadta meg Lengyelországot...“ – mondta el a szombat esti megemlékezés kapcsán Arlett Tamás, az Endresz Csoport Egyesület elnöke.

    A csoport tagjai előbb kisebb, majd nagyobb körben, egyre több pártot és civil társulást is bevonva idézték fel Komárom visszacsatolását.

    „Miközben Trianon fájdalmáról minden évben megemlékezünk, azt is fontosnak tartjuk, hogy újkori történelmünk a komáromiak számára ezen örömteli eseményéről se feledkezzünk meg. Mi tagadás, erről a szégyenletes trianoni döntésnél jóval kevesebbet tudnak az emberek. Hiánypótlásként ötlöttük ki ezt az immár egy évtizede a Szabadság téren zajló közös megemlékezésünket, miközben a Duna két partján fekvő Komáromot sok szempontból továbbra is szerves egésznek tekintjük. Örvendetes, hogy egyre több polgári társulás, párt és egyesület gondolja-érzi hozzánk hasonlóan azt, hogy egyéb fontos történések mellett az első bécsi döntésnek sem szabad feledésbe merülnie. Tehát úgy tűnik, hogy jó úton járunk ez ügyben...“ – indokolta az Endresz és az EJK újabb közös rendezvényének életre hívását a főszervező.

    A szabadtéri megemlékezés iránti érdeklődést minden évben az időjárás is befolyásolja. A tegnapi zuhogó eső ellenére közel százan gyűltek össze az I. világháborús emlékműnél, amelyet végül tíz észak- és dél-komáromi szervezet koszorúzott meg.

    „Észak-Komárom városvezetését dr. Knirs Imre, Dél-Komáromét pedig dr. Kreft-Horváth Lóránd alpolgármester képviselte. A Szabadság térre átjött többek között a Magyar Közösség Pártja (MKP) komáromi alapszervezetének több vezetője, valamint a szlovák állampolgárságától akarata ellenére megfosztott Fehér István gimnáziumi tanár, id. Batta György író-publicista és a Komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Társaság, valamint az Egy Jobb Komáromért tagjai is. Elnézést kérek azoktól, akiket most nem említek, természetesen minden érdeklődőnek és koszorúzónak nagyon örültünk“ – mondta a főszervező a rendezvény iránti idei érdeklődésről.

    Fráter Olivér, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese érdekes történelmi áttekintést nyújtott és az első bécsi döntés következményeiről, mindmáig tartó hatásairól is beszélt. Nagy Levente Horthy Miklós hadparancsát idézte fel, illetve hagyományosan levetítették azt a korabeli hétperces híradórészletet, amelyben egyebek mellett Horthy Miklós kormányzó Komáromba történő bevonulása és szívélyes fogadtatása is látható. A kultúrműsort két észak-komáromi szereplő: Nagy Ferenc versmondó és Fehér Dalma gimnazista (ének) szolgáltatta. Záróakkordként pedig a jelenlevő pártok és szervezetek képviselői koszorúikat, a magánszemélyek pedig a megemlékezés virágait helyezhették el az emlékműnél.

    „Fráter Olivér előadás értékű beszédében kiemelte: az Európai Unióban sokan nem nagyon értik azt, hogy míg jelenleg a Dunától északra Szlovákia, délre pedig Magyarország található, 1938 táján ez az egész térség javarészt magyarok által lakott terület volt, s az etnikai arányok csak a későbbiekben változtak meg. Ennek ellenére manapság is több szálon, azaz kulturális, gazdasági, személyes... kapcsolatok révén is kötődnek egymáshoz a magyar–szlovák határ innenső és túloldalán élők, illetve megfelelően kell kezelni a magyarsággal kapcsolatos kérdéseket. Már „csak“ az hiányzik, hogy a túlparti magyarok is teljes mértékben megkapják az őket illető jogokat.

    Az Endresz jelmondata az, hogy csak a múltat ismerve épülhet a jövő, amivel összhangban most egy újabb történelmi eseményről, bennünket is érintő tényről emlékeztünk meg. Eközben az est résztvevőivel szemben semmiféle arra vonatkozó elvárásokat nem fogalmaztunk meg, hogy mit hogyan gondoljanak, és főként: senki ellen sem kívántunk fellépni ezzel a rendezvénnyel. A hallottakból mindenki egyéni megítélése szerint vonja le a konzekvenciákat...“ – zárta a Hírek.sk-nak adott tájékoztatását Arlett Tamás.

  • Komáromban felvonták az 1956-os forradalmi zászlót

    2016. október 23., vasárnap 15:18 | Hírek.sk | Forrás: Hírek.sk, - miskó - | Fotó: Jakab István

    KOMÁROM. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékére az előző években Komáromban megtartott többé-kevésbé sikeres rendezvények után a 60. évforduló alkalmából végre az eseményhez méltó hagyomány született. Ezentúl ugyanis minden évben a Klapka téri díszes talapzaton álló városzászlónál tartják majd a városvezetés, az Egy Jobb Komáromért polgári társulás és a Magyar Közösség Pártja komáromi helyi szervezete által életre hívott megemlékezést. 
    Knirs Imre, Komárom alpolgármestere portálunknak elmondta: a szombati hagyományteremtő komáromi megemlékezést megelőzően, csütörtökön részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a szlovák kulturális minisztérium épületében 1956 – A szabadságért és a függetlenségért című kiállítás megnyitó ünnepségén, amelyet Marek Maďarič szlovák kulturális miniszter és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitott meg. „A szlovák tárcavezető akkor leszögezte: ha nem lett volna 1956, nem lett volna Csehszlovákiában 1968 és nem lett volna az 1989-es bársonyos forradalom, illetve a rendszerváltás sem. A szabadság mindennél többet jelentett az ´56-os forradalmárok számára, ezért Maďarič miniszter szlovák létére is kifejezte tiszteletét a forradalmárok hősiessége előtt” – fejtette ki. „Miután az Egy Jobb Komáromért (EJK) polgári társulás baráti dél-komáromi szervezete, az Endresz Csoport a jubileum kapcsán méltó megemlékezés-sorozatot indított el, fontosnak tartottuk, hogy városunkban is végre tartalmas szabadtéri rendezvényen tisztelegjünk az egykori hősök emléke előtt. Mivel tavaly ünnepeltük Komárom városi rangra emelése 750. évfordulóját, akkor a Klapka térre egy díszes zászlótalapzatot készíttettünk, amelyen magyar, szlovák és latin nyelvű felirat emlékeztet az 1265-os jeles eseményre, s immár azon a város zászlaja leng. A szombati 1956-os megemlékezésünk során azonban a városzászló helyére most első alkalommal a hajdani forradalmi lyukas zászlót vontuk fel, amelyet két dél-komáromi városatyától, Szabó Istvántól és Horváth Zsolttól kaptunk ajándékba. A túlparti önkormányzat is képviseltette magát rendezvényünkön“ – fűzte hozzá Knirs Imre.

    Komárom alpolgármestere azt is megindokolta, hogy miért szombatra, nem pedig vasárnapra, októbert 23-ra időzítették a gyertyagyújtással és koszorúzással egybekötött komáromi rendezvényt.„Mivel a komáromiak közül sokan készültek az 1956-os vasárnapi magyarországi megemlékezésekre, ezért mi inkább szombaton ünnepeltünk. Felhívnám az olvasók figyelmét arra, hogy a dél-komáromi Jókai Moziban ma az eseménnyel kapcsolatos filmeket vetítenek, illetve előadássorozatot is tartanak, amelyekre a szervezők az észak-komáromi érdeklődőket is meghívták és szeretetettel várják. Semmiképp sem akartunk egymással vetélkedni. Ráadásul városi művelődési központunkban vasárnap este tartják a X. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny döntőjét, amelyen szintén sokan részt szeretnének venni“ – magyarázta.

    A szombat délutáni megemlékezésen az egykori történések két volt egyetemista résztvevője, Nagy János szobrászművész és Szabó Iván egyetemi docens, a Magyar Közösség Pártja (MKP) Országos Etikai Bizottságának tagja is beszédet mondott. Nagy János egyebek mellett azt is megemlítette, hogy a bátyját a forradalmi tevékenysége miatt meghurcolták, börtönbe is zárták, s ő maga is aktívan bekapcsolódott a tettre kész ifjak akkori megmozdulásába. Volt komáromi gimnazistákkal (Tőzsér Árpáddal, Koncsol Lászlóval, Erdélyi Gézával, Mag Ottóval és másokkal) együtt ellenállásra szánták rá magukat. Közös nyilatkozatukat elküldték Budapestre, de a szigorúan őrzött határon át nem tudtak eljutni az anyaországba. Talán szerencséjükre, mert így életben maradtak. Nagy János a magyarság mindenkori összetartozásának és összetartásának fontosságát hangsúlyozta. Dr. Szabó Iván egyetemi docens, az MKP Országos Etikai Bizottságának tagja ugyancsak a saját ´56-os pozsonyi élményeit idézte fel. Kiemelte: akkoriban felettébb nagyszerű érzés volt magyar fiatalnak lenni, mert a Szabad Európa Rádió forradalmi eseményekről több nyelven szóló tudósításai hallatán még a szlovák diáktársaik is felnéztek fel rájuk.

    Az MKP komáromi helyi szervezete nevében Nagy György alelnök szólt az egybegyűltekhez. Méltatta a hat évtizeddel ezelőtti eseményeket és megemlékezett azok áldozatairól. Egyebek mellett elmondta, hogy akkoriban a komáromi határátkelőhelyet is hermetikusan lezárták, s az illegális határátlépőket, akik részt akartak venni a forradalmi eseményekben, a határőrök elfogták és bebörtönözték – tájékoztatott Knirs Imre. „Komárom város alpolgármestereként a város nevében és az Egy Jobb Komáromért  PT elnökeként is köszöntöttem a közösen emlékezni akaró embereket. Majd kifejeztem reményemet, hogy mivel az ´56-os forradalom a Műegyetemről a diákság és a civil társadalom kezdeményezéseként indult el, és Komárom is egyetemi város, vélhetően a jövőben majd még több közép- és főiskolás vesz részt ezen a hagyománnyá váló megemlékezésen“ – fűzte hozzá.

    A komáromi megemlékezés során Less Károly pedagógus, független városi képviselő Sajó Sándor Magyarnak lenni című versét mondta el, hangsúlyozva, „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat, Mely itt reszket a Kárpátok alatt./ Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva: Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;/ Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét, Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,/ Féltőn borulni minden magyar rögre, S hozzátapadni örökkön-örökre!...“. Gál Katalin Nekünk a legszebbik estét... című dalt énekelte el: „Minket anyánk megátkozott, mikor a világra hozott. Azt az átkot tette reánk: ország-világ legyen hazánk...“. A Komáromi Szekeresgazdák Hagyományőrző Társaság tagjai díszőrséget állva emelték a rendezvény színvonalát. Végül a jelenlevők koszorúkat helyeztek el a zászlórúdnál, majd örök hálájuk jeléül mécseseket és gyertyákat gyújtottak a hősök emlékére. Berecz László az ´56-os zászló felvonása közben a Silenziót, majd a Himnuszt játszotta el trombitán.

  • Felmérik a komáromi református temető sírjait

    2016. szeptember 09., péntek 12:51 | Hírek.sk | Forrás: MTI

    KOMÁROM. A komáromi Endresz Csoport Egyesület megkezdte a révkomáromi temető mintegy kilencezer sírjának teljes körű fényképes és leíró jellegű felmérését - mondta el az egyesület elnöke az MTI-nek. 
    Arlett Tamás tájékoztatása szerint kegyeleti okból nem érnek a sírokhoz, azokról fénykép készül, valamint leírják a köveken látható feliratokat, amelyek közül sok már alig olvasható. Bemérik a sírok pontos koordinátáit, és lézerrel meghatározzák méreteit. Az egyes síremlékekről készített adatlapot felteszik az internetre, egy keresőprogram segítségével a hozzátartozók vagy a kutatók is hozzáférhetnek az adatokhoz.   

    A szervezet elnöke hangsúlyozta, a jelenlegi folyamatok alapján pár évtized múlva nehéz lesz megállapítani, milyen volt a határon túli magyar települések egykori etnikai összetétele. Kezdeményezésüket mintaprojektnek szánják, mivel a módszereik más településeken is alkalmazhatók. Arlett Tamás korábban portálunknak is nyilatkozott a munkálatokról.

    A felmérés módszertanának kialakításához az Endresz Csoport néprajzost, helytörténészt és digitális földméréssel foglalkozó szakembert is bevont a munkába. A társadalmi munkában dolgozó csoport a szlovákiai református temető felmérésével október 31-ére szeretne elkészülni, ezt követi az adatok feldolgozása.   

    A csoport 2003-ban alakult, rendezvényeivel Komárom történelmi hagyományaira hívja fel a helyi közvélemény figyelmét. A világcsúcstartó óceánrepülő, Endresz György nevét 2008-ban vették fel. Nevükhöz fűződik a város egyik forgalmas helyén lévő Turul-szobor felállítása.

  • 2016. szeptember 9. 14:12 MTI
    A komáromi Endresz Csoport Egyesület megkezdte a révkomáromi temető mintegy kilencezer sírjának teljes körű fényképes és leíró jellegű felmérését - mondta el az egyesület elnöke az MTI-nek csütörtökön.

    Arlett Tamás tájékoztatása szerint kegyeleti okból nem érnek a sírokhoz, azokról fénykép készül, valamint leírják a köveken látható feliratokat, amelyek közül sok már alig olvasható. Bemérik a sírok pontos koordinátáit, és lézerrel meghatározzák méreteit. Az egyes síremlékekről készített adatlapot felteszik az internetre, egy keresőprogram segítségével a hozzátartozók vagy a kutatók is hozzáférhetnek az adatokhoz.

    A szervezet elnöke hangsúlyozta, a jelenlegi folyamatok alapján pár évtized múlva nehéz lesz megállapítani, milyen volt a határon túli magyar települések egykori etnikai összetétele. Kezdeményezésüket mintaprojektnek szánják, mivel a módszereik más településeken is alkalmazhatók.

    A felmérés módszertanának kialakításához az Endresz Csoport néprajzost, helytörténészt és digitális földméréssel foglalkozó szakembert is bevont a munkába. A társadalmi munkában dolgozó csoport a szlovákiai református temető felmérésével október 31-ére szeretne elkészülni, ezt követi az adatok feldolgozása.

    A csoport 2003-ban alakult, rendezvényeivel Komárom történelmi hagyományaira hívja fel a helyi közvélemény figyelmét. A világcsúcstartó óceánrepülő, Endresz György nevét 2008-ban vették fel. Nevükhöz fűződik a város egyik forgalmas helyén lévő Turul-szobor felállítása.

    FELVIDÉK

  • 1008489082583558

  • Hagyományőrzés az Igmándi erődben
    Nyolcadik alkalommal, új helyszínen, az Igmándi erődben várta a látogatókat a VIII. Hon-Nap. A rendező ezúttal is az Endresz Csoport volt.A rendezvény idén is a kiváló koncertekkel, nívós előadásokkal, gyermekprogramokkal, prémium kategóriás hagyományőrzőkkel, és nagyszerű kiállításokkal kedvezett az érdeklődőknek.Tóth Csaba és Szabó István a Pozsonyi csata, avagy a pengék viadala címmel mutatkoztak be, a bajvívásába a gyerekek is bekapcsolódhatnak, csakúgy, mint Écsi Gyöngyi felvidéki mesemondó a Világ kenyere című meseelőadásába. Újra eljött minden gyermek kedvence Vitéz László, Pályi János bábművész előadásában. De volt cérnakép készítés Cságola Mártonnal, Kolonicsné Éva játszóházba várta a kicsiket, Schruff Gyula kovácsmester pedig több bemutatót is tartott.
    A múlt iránt érdeklődők megismerhették a vitézek táborát, életét, fegyvereit, az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc Egyesület segítségével a szabadságharc fegyverzetét, tábori életét, míg Mózes László a honfoglalás kori életmódot, szokásokat, viseleteket mutatta be. A Szőnyi Lovas Egyesület a lovaglás tudományával ismertette meg a bátrabbakat.
    A Bikini és Ghymes együttesek mellett felléptek a két városrész – Észak- és Dél-Komárom népszerű zenekarai, így a Kerecsen és az Egyéb Veszély együttes.
    Idén öt kitűnő előadó színesítette a programot. Eljött Szántai Lajos művelődéstörténész a magyar múlt egyik legnépszerűbb kutatója, dr. Varga Tibor jogtörténész, az Árpád-kor és az Árpád-ház jeles ismerője, valamint Makovecz Imre tanítványa Grekofski Nathalie építész, aki Út a hagyományból az élő építészetbe címmel tartott előadást. A komáromi hajógyár történetét Radi Bertalan helytörténész ismertette. Ludvig Rezső aranyműves mester, koronakutató idén Szkíta kincsek címmel tartott vetítéssel egybekötött előadást.
    A betyárok világába Anka Gergő és Király András kalauzoltak el. A világhírű Kassai Lovasíjász Iskola Brázik Törzse a honfoglalás/visszatérés idejét idézte, a Tolma Baranta Csapat a magyar harcművészet, a baranta világába engedett betekintést.
    A rendezvény egyik különlegessége Hamza Viktória lovas szabadidomítása volt. Gasztonyi Dániel mestersolymász ezúttal is fantasztikus biológia órával örvendeztette meg a gyerekeket, felnőtteket. A Regélő Fehér Táltos Dobcsoport magával ragadó ősi énekei követték a Magyar Királyi Kardforgatók Rendjének vitézi bemutatóját.
    A HON-NAP minden évben lehetőséget biztosít egy-egy gazdag kulturális hagyományokkal rendelkező település bemutatkozására. Idén a Gímes Villő Hagyományőrző Csoport érkezett Komáromba a felvidéki Zoboraljáról, a Gímes település képviseletében. Műsorukat a rendezvény védnöke dr. Molnár Attila polgármester, és Molnárné dr. Taár Izabella a járási hivatal vezetője is megtekintették.
    Idén nem kevesebb, mint 11 kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők; így Bruncz János fafaragó művész tárlatát, a Tolma Baranta Csapat kiállítását, Grekofski Nathalie építész műveinek bemutatóját, Legát István Nagy László faerezet festő tárlatát, Endresz György, Magyar Sándor és Németh Zsigmond magyar óceánrepülők tablóit, valamint a Szőnyi Alkotókör kiállítását.
    A gyerekek nagy örömére a Gerecse Vasútmodellező Közhasznú Egyesület ismét elhozta vasúti terepasztalát. Érdekesség volt a Shipbuilding and Machinery anyaga „A Komáromi Hajógyár” című fotókiállítás. Fényszilánkok – világító üvegképek címmel pedig Molnárné Wirth Rozália mutatta be munkáit.
    Galéria: Hagyományőrzés az Igmándi erődben

  •  

    JÖN! Ghymessel, Bikinivel a „legpörgősebbnek ígérkező” magyar hagyományőrző fesztivál, a VIII. HON-NAP DUNA MENTI HAGYOMÁNYŐRZŐ ÜNNEP – Komáromban, augusztus 26-27. pénteken és szombaton!

    8. alkalommal, ezúttal új helyszínen, a komáromi Igmándi erődben várja a látogatókat a rendező Endresz Csoport. A rendezvény csúcspontja a két nagykoncert: pénteken a Ghymes együttes, szombaton a Bikini lép fel. Ígérjük, nem lesz üresjárat, pénteken 16.00 órától szombaton 09.00 órától záróráig non-stop programmal zajlik a fesztivál, egymást érik a fellépők. A hagyományoknak megfelelően a rendezvény öt pillére: kiváló gyermekprogramok és koncertek, nívós előadók előadásai, prémium kategóriás hagyományőrzők és kiállítás-kavalkád. Mindenki találhat az érdeklődésének megfelelő programot. 

    Gyermekprogramok:

    Tóth Csaba és Szabó István a Pozsonyi csata, avagy a pengék viadala - a bajvívásába a gyerekek is bekapcsolódhatnak, csakúgy, mint Écsi Gyöngyi felvidéki mesemondó a Világ kenyere című meseelőadásába.
    Itt lesz ismét minden gyermek kedvence, Vitéz László, Pályi János bábművész előadásában. Egész napos gyermekprogramok: cérnakép készítés Cságola Mártonnal, Kolonicsné Éva Játszóháza, az Erőd Bajnoka – hétpróba gyerekeknek, Schruff Gyula kovácsmester bemutatója, részvétel a kovácsolásban.
    A múlt iránt érdeklődők megismerhetik a vitézek táborát, életét, fegyvereit, az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc Egyesület segítségével a szabadságharc fegyverzetét, tábori életét, míg Mózes László a honfoglalás kori életmódot, szokásokat, viseleteket mutatja be. A Szőnyi Lovas Egyesület lovain a lovaglás tudományával ismerkedhetnek meg a legbátrabbak.

    Koncertek:

    A Bikini és Ghymes együttesek mellett fellépnek a két városrész – Észak- és Dél-Komárom népszerű zenekarai, a Kerecsen és az Egyéb Veszély együttes. 

    Előadások:

    Idén öt kitűnő előadó színesíti a programot. Itt lesz Szántai Lajos művelődéstörténész a magyar múlt egyik legnépszerűbb kutatója, Dr. Varga Tibor jogtörténész az Árpád-kor és az Árpád-ház jeles ismerője, és Makovecz Imre tanítványa Grekofski Nathalie építész, aki Út a hagyományból az élő építészetbe címmel tart előadást.
    A komáromi hajógyár történetét Radi Bertalan helytörténész ismerteti. Ludvig Rezső aranyműves mester, koronakutató idén Szkíta kincsek címmel tart vetítéssel összekötött előadást.       

    Hagyományőrzők és bemutatók:

    Az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc Egyesület ágyúlövésére indul a program, Anka Gergő és Király András kalauzol el a betyárok világába.
    A világhírű Kassai Lovasíjász Iskola Brázik Törzse idézi a honfoglalás/visszatérés idejét, a Tolma Baranta Csapat a magyar harcművészet, a baranta világába enged betekintést. A rendezvény egyik különlegessége Hamza Viktória lovas szabadidomítása lesz.
    Gasztonyi Dániel mestersolymász idén is fantasztikus biológia órával örvendezteti meg a gyerekeket, felnőtteket, bemutatja számos ragadozó madarát.
    A Regélő Fehér Táltos Dobcsoport magával ragadó ősi énekei követik a Magyar Királyi Kardforgatók Rendjének vitézi bemutatóját. 

    Vendégtelepülés:

    A HON-NAP minden évben lehetőséget biztosít egy gazdag kulturális hagyományokkal rendelkező település bemutatkozására, kiállítással, népzenei, néptánc és hagyományőrző programmal. Idén nagy szeretettel fogadjuk a Gímes Villő Hagyományőrző Csoportot, a felvidéki Zoboraljáról, a Gímes település képviseletében. Ezúton is köszönjük, hogy elfogadták felkérésünket!

    Kiállítások:

    A HON-NAP egyik sajátossága, hogy - bár nem szokás egy-két napra kiállításokat rendezni, a rendezők nem riadnak vissza a sok munkától és - igyekeznek a lehető legtöbb kiállítónak bemutatkozási lehetőséget adni. Idén nem kevesebb, mint 11 (!) kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők, így mindenki találhat magának látnivalót: Bruncz János fafaragó művész kiállítása, Rögös úton tiszta lélekkel - a Tolma Baranta Csapat kiállítása, Az életem építményei - Grekofski Nathalie építész kiállítása, Az utolsó komáromi helyőrség - a határőrség története - Legát István kiállítása, Endresz György, Magyar Sándor és Németh Zsigmond magyar óceánrepülők – tablókiállítás, és a Szőnyi Alkotókör kiállítása. A gyerekek nagy örömére a Gerecse Vasútmodellező Közhasznú Egyesület ismét elhozza óriási vasúti terepasztalát, érdekes helytörténeti – észak-komáromi – érdekesség a Shipbuilding and Machinery anyaga „A Komáromi Hajógyár” (fotókiállítás). Fényszilánkok - világító üvegképek – címmel Molnárné Wirth Rozália mutatja be munkáit, és ezeken kívül még Régi mesterségek emlékei - Legát István, és az Ősi eredet - Nagy László faerezet festő kiállítása.
     

    A rendezvényt árusok, vásározók színesítik. A kellemes kikapcsolódáshoz az ételt, italt az Aranytál étterem biztosítja.

    A rendezvény védnöke Dr. Molnár Attila, Komárom Város Polgármestere.

    Fontos tudnivalók!

    Kapunyitás: pénteken 15.30 órakor, szombaton 09.00 órakor

    A rendező Endresz Csoport fontosnak tartja, hogy a kultúra mindenki számára elérhető legyen anyagi helyzetétől függetlenül, ezért a támogatóknak köszönhetően a rendezvény ingyenes az Igmándi erődbe 17.00 óráig belépők számára.  A 17.00 óra után a belépődíj 990 Ft.

     Szeszesitalt a rendezvény területére bevinni tilos! 

     
    VIII. HON-NAP PROGRAMOK
     
    Péntek
     
    16:00 Megnyitó: 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc Egyesület
    16:10 Kiállítások megnyitása
    • Bruncz János fafaragó művész kiállítása
    • Rögös úton tiszta lélekkel - a Tolma Baranta Csapat kiállítása
    • Az életem építményei - Grekofski Nathalie építész kiállítása
    • Az utolsó komáromi helyőrség - a határőrség története - Legát István kiállítása
    • Endresz György, Magyar Sándor és Németh Zsigmond magyar óceánrepülők - tablókiállítás
    • Szőnyi Alkotókör kiállítása
    • Gerecse Vasútmodellező Közhasznú Egyesület: Óriási vasúti terepasztal
    • Shipbuilding and Machinery - A Komáromi Hajógyár (fotókiállítás)
    • Fényszilánkok - világító üvegképek - Molnárné Wirth Rozália
    • Régi mesterségek emlékei - Legát István kiállítás
    • Ősi eredet -Nagy László faerezet festő kiállítása
    16:30 A Pozsonyi csata avagy a pengék viadala - bajvívás - Tóth Csaba és Szabó István
    17:30 Szántai Lajos művelődéstörténész előadása
    18:00 Kassai Lovasíjász Iskola Brázik Törzs
    18:30 Tolma Baranta Csapat - baranta bemutató
    19:00 Hamza Viktória lovas szabadidomítás
    20:00 Ghymes koncert
    21:30 Kerecsen Koncert
     
    Szombat
     
      9:30 Megnyitó - 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc Egyesület
    10:00 Écsi Gyöngyi mesélő - "Élet és halál vize" - meseelőadás gyerekeknek, felnőtteknek
    11:00 Pályi János bábművész - Vitéz László
    12:00 A Pozsonyi csata avagy a pengék viadala - bajvívás - Tóth Csaba és Szabó István
    12:30 Ludvig Rezső aranyműves mester előadása - Szkíta kincsek
    12:45 Anka Gergő és Király András betyárbemutató
    13:15 Kassai Lovasíjász Iskola Brázik Törzs
    14:00 Dr. Varga Tibor jogtörténész előadása
    14:45 Gímes Villő Hagyományőrző Csoport - Vendég település
    15:30 Magyar Királyi Kardforgatók Rendje
    16:00 Út a hagyományból a élő építészetbe -Grekofski Nathalie építész előadása
    16:30 Kassai Lovasíjász Iskola Brázik Törzs
    17:00 Gímes Villő Hagyományőrző Csoport - Vendég település
    18:00 Radi Bertalan előadása az (Észak-) Komáromi Hajógyár történetéről
    18:00 Regélő Fehér Táltos Dobcsoport
    19:00 Gasztonyi Dániel mestersólymász
    20:00 Bikini koncert
    21:45 Fehér Virágok koncert
    22:30 Egyéb Veszély koncert
     
    Kiállítások:
    Bruncz János fafaragó művész kiállítása
    Rögös úton tiszta lélekkel - a Tolma Baranta Csapat kiállítása
    Az életem építményei - Grekofski Nathalie építész kiállítása
    Az utolsó komáromi helyőrség - a határőrség története - Legát István kiállítása
    Endresz György, Magyar Sándor és Németh Zsigmond magyar óceánrepülők - tablókiállítás
    Szőnyi Alkotókör kiállítása
    Gerecse Vasútmodellező Közhasznú Egyesület: Óriási vasúti terepasztal
    Shipbuilding and Machinery - A Komáromi Hajógyár (fotókiállítás)
    Fényszilánkok - világító üvegképek - Molnárné Wirth Rozália
    Régi mesterségek emlékei - Legát István kiállítás
    Ősi eredet -Nagy László faerezet festő kiállítása
     
    Szombat - Állandó programok
                     
    Cságola Márton: Cérnakép készítés                      
    Szőnyi Lovas Egyesület: Gyermek lovagoltatás                
    Mózes László: Honfoglaláskori viselet és szokás bemutató                        
    1848-49-es Forradalom és Szabadságharc Egyesület: 1848-as fegyverzet és tábori élet bemutató
    Magyar Királyi Kardforgatók Rendje: Vitézek élete, tábora, fegyverzete                            
    Rendezők: Az Erőd Bajnoka - hétpróba gyerekeknek                   
    Schruff Gyula kovács: Kovács bemutató                             
    Kolonicsné Éva : Gyermek játszóház      
     
     
  • A dél-komáromi VIII. HON-NAP vendége a zoboralji Gímes

    2016. augusztus 18., csütörtök 11:15 | Hírek.sk | Forrás: Hírek.sk, - miskó -

    KOMÁROM. A dél-komáromi Endresz Csoport egyesület a valódi magyar hagyományok bemutatása, illetve a kettészelt Komárom jobb és bal partján élő lakossága közti kapcsolatok elmélyítése céljából, dr. Molnár Attila polgármester védnökségével augusztus utolsó péntekén és szombatján tartja a VIII. HON-NAP elnevezésű Duna Menti Hagyományőrző Ünnepet. 
    A rendezvény, amelyet Komárom Város Önkormányzata, a Környezet-Barát Bt. és az észak-komáromi Egy Jobb Komáromért polgári társulás is támogat, egyik médiapartnere pedig portálunk, az eddigi helyszínéül szolgáló Csillag Erőd jelenlegi felújítása miatt első alkalommal az Igmándi Erődben zajlik majd. Izsa és Martos után a HON-NAP idei felvidéki vendégtelepülése a zoboralji Gímes lesz, s a rendezvényre bizonyára sok látogatót vonz majd a Ghymes pénteken és a Bikini együttes szombaton ugyancsak 20 órakor kezdődő koncertje is.

    „Bár nagyon sok fesztivál zajlik, de nagyon kevés olyan van, amelyen a valódi magyar hagyományokat mutatják be a látogatóknak. Mi azonban 2008 óta, Komárom város, valamint további kisebb pártfogók erkölcsi és anyagi támogatásával az utóbbira törekszünk, mellőzve a giccset, szívesen látva a hagyományőrzőket“ – fogalmazta meg szándékukat a Hírek.sk-nak Arlett Tamás, a főszervező Endresz Csoport elnöke. 

    Köztudott, hogy idén az Erzsébet-híd Fesztivál időpontot cserélt a hagyományos HON-NAP-pal. A változást az indokolta, hogy a májusi időpont alkalmasabbnak bizonyult az alap- és közép-, valamint művészeti iskolák diákjainak, akiket a tanév során nagyobb számban sikerült bevonni a fesztiválon való szereplésbe, mint a korábbi években a nyári vakáció alatt. A szervezők a csere miatt az általuk „legpörgősebbnek ígérkező” magyar hagyományőrző fesztivált, a HON-NAP-ot áttették augusztus végére.

    „Megígérhetjük, hogy a két nap során nem lesz üresjárat. Augusztus 26-án, pénteken 16, szombaton pedig 9 órától záróráig non-stop programmal zajlik a fesztivál, egymást követik a fellépők. A korábban jól bevált forgatókönyv szerint a rendezvény öt pillérét a prémium-kategóriás hagyományőrzők látványos bemutatói, az azokhoz kapcsolódó gyermekprogramok, a nívós koncertek, a neves személyiségek előadásai és az érdekesebbnél érdekesebb kiállítások képezik majd, amelyek között mindenki találhat az érdeklődésének, ízlésének megfelelő műsorokat“ – tudatta olvasóinkkal Arlett Tamás.

    A hagyományokhoz híven a nyitónapon négy órakor idén is az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc Egyesület ágyúlövésével veszi kezdetét a műsorfüzér.

    „Ezt követően Anka Gergő és Király András a betyárok világába kalauzol el bennünket. A világhírű Kassai Lovasíjász Iskola Brázik Törzse a honfoglalás/visszatérés időszakát idézi fel, a Tolma Baranta Csapat pedig a magyar harcművészet, a baranta világába enged betekintést. A rendezvény egyik különlegessége Hamza Viktória lovas szabadidomítást bemutató műsora lesz. Gasztonyi Dániel mestersolymász ez alkalommal is rendhagyó biológiaórával örvendezteti meg a családok apraját-nagyját, miközben bemutatja számos ragadozó madarát. A Magyar Királyi Kardforgatók Rendjének vitézi bemutatóját pedig a Regélő Fehér Táltos Dobcsoport magával ragadó ősi énekei követik“ – részletezte a továbbiakban a hagyományőrzők áltgal kínált érdekességeket.

    A HON-NAP minden évben lehetőséget biztosít egy gazdag kulturális hagyományokkal rendelkező település saját kiállítással, népzenei, néptánc- és hagyományőrző programmal történő bemutatkozására. „Izsa és Martos után idén nagy szeretettel fogadjuk a zoboralji Gímes település képviseletében a Gímes Villő Hagyományőrző Csoportot. Ezúton is köszönjük, hogy eleget tesznek felkérésünknek!“ – jegyezte meg.

    Egyedi gyermekprogramokból sem lesz hiány. Portálunk azt is megtudta, hogy Tóth Csaba és Szabó István a Pozsonyi csata, avagy a pengék viadala címmel megvalósuló bajvívásába a gyerekek is bekapcsolódhatnak, csakúgy, mint Écsi Gyöngyi mesemondó a Világ kenyere című meseelőadásába. Pályi János bábművész jóvoltából ismét ellátogat Komáromba a sok gyermek kedvencének számító Vitéz László. Mindkét napon lehet majd cérnaképeket készíteni Cságola Mártonnal, továbá Kolonicsné Éva játszóházában kikapcsolódni, s részt venni az Erőd Bajnoka elnevezésű hétpróbán. A kovácsolás kulisszatitkaiba belesni vágyók bizonyára nagy örömmel fogadják majd Schruff Gyula kovácsmester bemutatóját. A múlt iránt érdeklődők az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc Egyesület közreműködésével megismerhetik a hajdani vitézek tábori életét és fegyverzetét, tábori életét, Mózes László pedig a honfoglalás kori életmódot, szokásokat, viseleteket mutatja be. A legbátrabb nebulók a Szőnyi Lovas Egyesület lovait is kipróbálhatják.

    A legendás Bikini és Ghymes együttesen kívül fellép Észak- és Dél-Komárom egy-egy népszerű zenekara: pénteken 21,30 órától a balparti Kerecsen, szombaton 21,45 órától pedig a jobbparti Egyéb Veszély együttes.

    Öt jeles egyéniség előadása is színesíti majd a programot. „A magyar múlt egyik legnépszerűbb kutatójától, Szántai Lajos művelődéstörténésztől újdonságokat is megtudhatunk a magyarság történetéről. Dr. Varga Tibor jogtörténész előadásán az Árpád-korba és az Árpád-házba kalauzol el minket. A Makovecz Imre-tanítványnak számító Grekofski Nathalie építész Út a hagyományból az élő építészetbe című előadását is meghallgathatjuk. A komáromi hajógyár történetét Radi Bertalan helytörténész ismerteti. Ludvig Rezső aranyműves mester, koronakutató pedig ez alkalommal Szkíta kincsek címmel tart vetítéssel összekötött előadást“ – vázolta az ismeretgyarapító előadások témaköreit Arlett.

    A HON-NAP egyik sajátossága, hogy bár másutt nem szokás csupán egy-két napra kiállításokat rendezni, a komáromi szervezők nem riadnak vissza a sok munkától, hanem igyekeznek a lehető legtöbb kiállítónak bemutatkozási lehetőséget adni.

    „Idén 11 (!) kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők, így mindenki találhat magának látnivalókat. Ezek a következők lesznek: Bruncz János fafaragó művész, továbbá a Tolma Baranta Csapat Rögös úton tiszta lélekkel című kiállítása, valamint Grekofski Nathalie építész Az életem építményei, Legát István Az utolsó komáromi helyőrség - a határőrség története című tárlata, illetve Endresz György, Magyar Sándor és Németh Zsigmond magyar óceánrepülők tablókiállítása s a Szőnyi Alkotókör kiállítása. A gyerekek nagy örömére a Gerecse Vasútmodellező Közhasznú Egyesület ismét elhozza hozzánk óriási vasúti terepasztalát. Észak-komáromi helytörténeti érdekességnek számít majd a Shipbuilding and Machinery „A Komáromi Hajógyár” című fotókiállítása. Fényszilánkok - világító üvegképek – címmel Molnárné Wirth Rozália mutatja be munkáit, s ezeken kívül még Régi mesterségek emlékei címmel Legát István, Ősi eredet címmel pedig Nagy László faerezet-festő kiállítása lesz megtekinthető“ – ismertette a tervezett kiállítási anyagokat Arlett Tamás.

    Az évente 4-5 ezer érdeklődőt vonzó rendezvényt árusok portékái is színesítik. A kellemes kikapcsolódáshoz az ételt-italt a helyi Aranytál étterem biztosítja, ám szeszesitalt tilos bevinni a HON-NAP-ra. Mivel az Endresz Csoport egyesület fontosnak tartja, hogy a kultúra anyagi helyzetétől függetlenül mindenki számára elérhető legyen, ezért a támogatóknak köszönhetően a rendezvény az Igmándi erődbe 17 óráig belépők számára mindkét napon teljesen ingyenes. A főként koncertekre, 17 óra után érkezőknek azonban már 990 forintos belépőjegyet kell majd váltaniuk.

Oldalak